Szerdán mutatták be a Samsung Galaxy széria legújabb: Galaxy S25 névre hallgató darabját, és vele egyidőben az új frissítéseket is az androidos telefonokra, amik között helyet kapott több, a mesterséges intelligenciára épülő program.
Az egyik fő újítás a Now Bar névre keresztelt funkció, ami – a fejlesztő ígérete szerint – bármiféle alkalmazás megnyitása nélkül összeszedi, kategorizálja, majd a készülék képernyőjén megjeleníti a mindennapokban leginkább szükséges információkat. Annika Bizon, a Samsung brit igazgatója a The Sunnak elmondta, hogy a Now Bar segítéségével
egyetlen kényelmes pontból irányíthatjuk a a szórakozást, útba igazítást kérhetünk, más nyelveken kommunikálhatunk, vagy leszervezhetjük a következő találkozónkat.
Magyar idő szerint január 22-én, szerdán 19:00-kor mutatták be a Galaxy széria legújabb, már a Now Barral ellátott változatát. Az eseményt követően azonnal elindultak a Samsung Galaxy S25, S25+ és S25 Ultra előrendelések.
Mindenki utálja az iPhone új funkcióját, az Apple ezért elbúcsúzik tőle
Az Apple Intelligence egyik funkciója finoman szólva sem működött jól, és erre a felhasználók is dömpingszerűen panaszkodnak már egy ideje. Az Apple végül meghátrált.A részletekről ITT olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak