A Rossmann német drogéria-parfüméria üzletlánc rekordbevétellel zárta a tavalyi évet – derült ki a konszern honlapján csütörtökön közzétett közleményből. A Rossmann éves bevétele rekordszintre, 13,9 milliárd euróra emelkedett tavaly, 14,4 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbi árbevételt.
A német konszern kilenc európai országban jelenleg 4713 üzletet működtet, ahol összesen 62 100 főt foglalkoztat. A vállalat hazai piacán, Németországban a 2288 üzlettel rendelkező Rossmann árbevétele éves szinten 10 százalékkal, 9,3 milliárd euróra nőtt tavaly.
A Rossmann külföldi piacain (Lengyelországban, Magyarországon, Csehországban, Törökországban, Albániában, Koszovóban, Spanyolországban és Dániában) árbevétele 24 százalékkal 4,6 milliárd euróra nőtt 2023-ban.
2024-ben sem csökken a cég lendülete
A német konszern beruházási volumene a 2024-es pénzügyi évben 390 millió euró, ami 65 millió euróval meghaladja az előző évit.
A tervek szerint a Rossmann idén 253 új üzletet nyit, ebből 75-öt Németországban.
A Rossmann Magyarország Kft. tavaly decemberben közölte, hogy harminc évvel ezelőtt Debrecenben nyitotta meg első magyarországi üzletét, azóta több mint 150 magyar városban 254 boltot működtet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben