Egy olyan adóintézkedésekről szóló salátatörvényt fogadott el az Országgyűlés, amelyek a neobankokat veszik célba, így a Revolutot és a Wise-ot is.
Az adócsomag 79-es paragrafusa alapján változnának a tranzakciós illetékek megfizetésére vonatkozó szabályok úgy, hogy azok, akik eddig nem vagy csak részlegesen fizettek tranzakciós illetéket, azok ezt a jövőben ne kerülhessék el.
Kapcsolódó
Egy ideje már folyamatosan lobbiznak a Revolut ellen a hazai bankok, mivel nem tartják tisztességesnek, hogy az adózási és egyéb, a bankokra vonatkozó szabályok nem vagy csak részlegesen vonatkoznak a Revolutra – írja a Telex.
Ilyen különbség többek között a bankadó, az extraprofitadó, a tranzakciós illeték, bizonyos kamatstopok, az ATM-telepítési roham, a magyar nyelvű ügyfélszolgálat előírása, illetve a szigorú magyar adatkezelési szabályoknak való megfelelés.
Fizet vagy nem fizet a Revolut?
Bár a Revolut azt állította korábban, hogy a szabályoknak megfelelően fizet tranzakciós illetéket,
a magyar bankok arra gyanakodnak, hogy a saját rendszerükön belüli transzferek után ezt aligha teszi meg, míg nekik ebben az esetben is illetéket kell fizetni.
A legújabb, de még nem hatályos szabály szövege szerint pénzügyi tranzakciós illetéket kell fizetni azon pénzforgalmi szolgáltatásnak minősülő fizetési művelet esetén, amelynek eredményeképpen a pénzforgalmi szolgáltató az általa a fizető fél részére vezetett fizetési számlán nyilvántartott követelést a fizetési megbízás szerinti összeggel csökkenti, ideértve a fizető fél nyilvántartó számlán végrehajtott egyenlegcsökkenést is, függetlenül annak pénzforgalmi elszámolásától.
Ez a megfogalmazás egyértelműen a neobankok belső műveleteire vonatkozik.
Felmerül a kérdés, hogy ez a megoldás mennyire kerülhető meg olyan módon, amellyel a piaci szereplőknek nem kell fizetniük.
Csődbe ment a Revolut riválisa, egy stadion árát égettek el a pénzküldő alkalmazásra
Több mint 35 milliárd forintnyi veszteséget halmozott fel a HSBC Zing nevű, év elején leállított applikációja. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól