Év elején jelentette be az HSBC, hogy lezárja a Zing-projektet, azonban mostanra derült ki, hogy mekkora vesztességgel járt a bank számára a saját nemzetközi pénzküldő alkalmazásuk besülése. A több mint 35 milliárd forint kiesésével járó projekt leállításával mintegy 400 alkalmazottat bocsátottak el.
Az HSBC tavaly indította el Zing nevű nemzetközi pénzküldő applikációját, azzal a céllal, hogy felvegye a versenyt a brit fintech szcéna két sikerszereplőjével, a Revoluttal és a Wise-zal.
A projektet a bank MP Payments néven bejegyzett leányvállalata üzemeltette, amely a most nyilvánosságra hozott pénzügyi jelentése szerint az előző évben 87,5 millió dollár veszteséget halmozott fel, ami körülbelül 35 milliárd forintnak felel meg – írja a fintech.hu
Ez az összeg ráadásul nem is fedi le a teljes, Zingre fordított befektetést. Az alkalmazás fejlesztése során a Monese fintech cég technológiai alapjait hasznosította egy különálló csapat, amely két évig építette a Zinget. A projekthez fűződő teljes veszteség így jelentősen magasabb lehet.
A közelébe se értek a versenytársaknak
A HSBC egy évvel az alkalmazás nyilvános bevezetése után, idén januárban döntött a Zing bezárásáról. A projekt leállítása körülbelül 400 dolgozót érintett, akik többségében az ügyfélszolgálati és támogatási területeken dolgoztak.
Az alkalmazást az első fél évben 30 ezren használták mindössze – pedig csak a brit HSBC ügyfelek száma meghaladja a 14 millió főt. Összehasonlításképp a Revolut 2015 óta 50 millió felhasználóra tett szer, és csak Magyarországon 1,5 millió felhasználót tud magáénak. A Wise pedig 2011-es alapítása óta egy 11 millió fős nemzetközi ügyfélkört épített fel.
Startol a Revolut első saját ATM-hálózata
A Revolut elindította első saját márkás ATM-hálózatát, Spanyolországban 50 automata után további 150 érkezik nagyvárosokba. A neobank ezzel nemcsak a készpénzhez való kényelmes hozzáférést biztosítja, hanem erősíti márkajelenlétét is Európa egyik legkészpénzbarátabb országában. Erről itt írtunk részletesebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben