Az Emmanuel Macron francia elnök által a Párizs melletti Versailles-i kastélyban rendezett "Válassz Franciaországot" elnevezésű befektetési csúcstalálkozó részeként tett bejelentésében a Revolut közölte, hogy új irodát nyit Párizsban nyugat-európai tevékenységeihez, és legalább 200 új munkahelyet hoz létre Franciaországban – írja a Reuters.
A vállalat ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Litvánia továbbra is kulcsfontosságú bázis marad az európai növekedésüket illetően.
A Revolut a litván jegybanktól kapott banki engedélyére tekintettel képes fintech-ként működni az Európai Unió teljes területén, korábban azonban már bejelentette a cég, hogy a jövőben több országban is szeretnék bankfiókokat telepíteni.
A hírügynökség szerint a Revolut szóvivője elmondta, hogy a második banki engedéllyel lehetőség nyílna arra, hogy a blokkban szorosabb kapcsolatok építsenek ki a szabályozó hatóságokkal, és testreszabottabb szolgáltatásokat kínáljanak a franciaországi ügyfelek számára.
Ha ez megtörténik, kivonulhat a Revolut Magyarországról
Elenyésző lehet az esélye annak, hogy bármelyik fintech is részt vesz a magyar ATM-kampányban, ugyanakkor ha az érdekei ezt kívánják, akkor nem elképzelhetetlen. A RowanHill Digital vezetői hangsúlyozzák, hogy a neobankok nem a magyar piacra építik a termékeiket, csak megkapjuk tőlük azt, ami máshol már működik. Ugyanakkor van olyan forgatókönyv, ami után akár ki is vonulhatnak hazánkból.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lefagyott az ország, szinte játhatatlanok az utak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését