Litvánia központi bankja 3,5 millió euró bírságot szabott ki a Revolutra a pénzmosás megelőzésében elkövetett mulasztások miatt – közölte a bank. A londoni székhelyű fintech cég litván engedéllyel működik az Európai Unióban, és az európai, illetve a litván központi bank felügyelete alatt áll.
A hiányosságok egy rutinellenőrzés során derültek ki, lényegében az volt a gond, hogy a Revolut nem tudott minden esetben beazonosítani gyanús műveleteket és tranzakciókat.
A Revolut ugyanakkor közölte, hogy a vizsgálat nem tárt fel tényleges pénzmosási kísérleteket.
„A Revolut Bank elkötelezett a szabályozói megfelelés legmagasabb szintű normái mellett, és együttműködött a litván központi bankkal az eljárási hiányosságok orvoslására irányuló azonnali intézkedések meghozatalában” – olvasható a bank tankönyvízű közleményében.
Az ügy mégis komolyabb lehet annál, ahogy azt a Revolut tálalta: a bírság a litván központi bank által valaha kiszabott legnagyobb összegű büntetés, igaz azt csak részben a jogsértés súlyossága alapján állapították meg, figyelembe vették és a cég Európai Gazdasági Térségben elért bevételeit is.
A Revolut nem nyilvános cég, részvényei nem forognak a tőzsdén, de a legutóbbi tőkeemeléskor értékesített részvények árazása alapján a fintech cég 45 milliárd dollárt ér, többet, mint számos európai nagybank.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Nem fogja elhinni, hogy kiknek adta Ferenc pápa az utolsó vagyonát

Újabb szigor jön az egészségügyben

Ijesztő dolgot találtak a Covid-oltásokban, a szomszédban már nem kérnek belőle

Kamatugrás: közel 8 százalékra vált az egyik legnépszerűbb állampapír

Nem maradt választásunk: elbuktuk az eurószázmilliókat
Megbénul az egész város: Ferenc pápa temetése mindent felborít

Orbitális bombaszörnyet találtak a Városligetben

Sírba viszik a titkokat, Faraday-kalitka lesz a Sixtus-kápolnában

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat
