A Gazprom olyan szerkezetátalakítást tervez, amely talán biztosítja a cég számára, hogy kiheverje a rekord veszteségeket. Ukrajna orosz inváziója gyakorlatilag lerombolta a gigacég üzleti modelljét – áll Financial Times cikkében.
A lap hozzáférhetett a „Gazprom átalakulása” című 42 oldalas prezentációhoz, amely felvázolja a cég legfontosabb problémáit,
a megszakadt ellátási láncoktól az európai piacra való korlátozott hozzáférésig.
A tavaly készült jelentés rámutat, hogy 2025-ben az Európába és Törökországba irányuló szállítások volumene több mint ötödére csökken a 2019-es szinthez képest.
Az is kiderült, hogy Jelena Iljuhinát, a Gazprom vezérigazgató-helyettesét bízták meg a cég reformjának végrehajtásával. Az FT szerint „egy vertikálisan integrált vállalattá” szeretné egyesíteni a Gazprom különböző részlegeit, ami a Gazpromnyeft, azaz a Gazprom legjövedelmezőbb részlege feletti ellenőrzés fokozását vonná maga után.
Az idézett anyag a költségek csökkentését is javasolja, beleértve az utazási, irodabérleti és kormányzati szervekkel való kapcsolatépítés költségeit is.
Az újság szerint Iljuhina a vállalat történetének legnagyobb létszámleépítését is javasolta a Gazprom központjában. Az Alekszej Millerhez, a cég igazgatótanácsának elnökéhez írt levelében 1600 alkalmazott elbocsátásának szükségességét indítványozta. A javaslat szerint a cég legalább három részlegét be kell zárni, köztük a 2022-ben létrehozottat, amely a nyugati technológiák oroszországi alternatíváit keresi. További nyolc részleg – köztük a külgazdasági kapcsolatok és a nagyjavítási osztály – összevonását tervezik, a jogi, adó- és kincstári osztályok funkciói pedig egyetlen központba kerülnek.
2024 szeptemberében a Forbes közzétette a 100 legnagyobb orosz vállalat nettó nyereség szerinti értékelését. A korábban listavezető Gazprom már is nem szerepelt benne. A cég rekordveszteséggel, 583 milliárd rubelel esett ki az új listáról. A veszteséges cégek rangsorában viszont a Gazprom került az első helyre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben