A Croatia Airlines a Budapest Air Servicestől bérel egy Embraer EMB 120 Brasilia turbólégcsavaros repülőgépet (képünk illusztráció), amelyet az Osijek-Zágráb-Split vonalon állít szolgálatba. A 30 személyes utasszállító üzemeltetése különösen gazdaságos, és a járat célja elsősorban az osijeki repülőtér felélesztése téli álmából - eddig ugyanis a turista szezon zárásával a reptér is bezárt. Most október 29-től hetente kétszer repülőgépen is elérhető lesz a város, és a járatok a nyugat-európaiakhoz fognak kapcsolódni, így jelentősen megdobhatja a helyi idegenforgalmat.
Az új géppel a Croatia Airlines gépeinek száma 14-re emelkedik, és további négy Airbus A319-est rendelt, bár ezek csak 2015-ben érkeznek meg. Ugyanakkor a szakértők a flotta szűkítését javasolják takarékossági okokból, szerintük ennek érdekében a gyengébb téli forgalom idejére ki kellene vonnia a forgalomból két Airbus A320-ast.
Az 1990-ben alapított nemzeti légitársaság teljes egészében állami tulajdonban van, központja Zágráb, és 10 ország 22 célállomásába juttatja el utasait, 2004 óta a Star Alliance tagja. A volt Jugoszlávia egykori tagköztársaságai közül Horvátország az egyetlen, amely nem privatizálta, vagy nem próbálta meg eladni légitársaságát.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle