A Pegasust gyártó NSO Group egyik leányvállalata Bulgáriában működik, és az ottani hatóságok engedélyével adja el külföldre az uniós országban fejlesztett megfigyelőeszközöket, amelyekkel mobilhálózatokra kapcsolódva lehet telefonokat lehallgatni - írja a Szabad Európa.
Az NSO átláthatósági jelentése külön kiemeli, hogy minden országban, ahol a cég működik (Izrael, Ciprus, Bulgária), szorosan együttműködik a hatóságokkal, és betartja az országok exportszabályozását.
Kapcsolódó
Az NSO bolgár leányvállalata a Circles Bulgaria, amelyet a ciprusi Circles Solutions Ltd.-n keresztül birtokol az izraeli anyacég. A hivatalos cégiratok szerint a Circles Bulgaria tevékenysége a szoftverfejlesztés. A bolgár cég magáncégeknek, kormányzati és civil szervezeteknek fejleszt telekommunikációs és informatikai programokat, szemben az izraeli NSO-val, amely csak állami szerveknek értékesít.
A legfrissebb beszámoló szerint a cég bevétele 2019-ben 20 millió leva (kb. 3,7 milliárd forint) volt, és mintegy 150 főt foglalkoztatott. A hivatalos iratokból ugyanakkor nem derül ki, pontosan milyen szoftvereket fejleszt a Circles Bulgaria. A cég weboldalán sem találni erről információt.
A Szabad Európa bolgár szerkesztőségének megkeresésére az NSO Group sajtóosztálya azt válaszolta, hogy a Circles Bulgaria „semmilyen módon nem kötődik a Pegasushoz, nem vesz részt sem a fejlesztésben, sem az értékesítésben. A Pegasust kizárólag Izraelből exportáljuk, az izraeli exportengedélyek beszerzése után.”
Az NSO válaszában azt is leszögezte, hogy a Circles Bulgaria olyan helymeghatározó (geolokációs) szoftvereket fejleszt, melyek katasztrófák áldozatainak felkutatását segítik.
Valóban?
Az NSO bolgár leányvállalatának tevékenységéről azonban többet elárul a kanadai Citizen Lab kutatása. A Toronto University kiberbiztonsági laborja – mely részt vett a Pegasus leleplezésében is – 2020 decemberében publikálta a Circles Bulgariáról szóló jelentését. Eszerint a cég valóban nem a Pegasust fejleszti, hanem egy olyan eszközt, ami a mobilhálózatok sérülékenységét használja ki. A Circles programjával így lehetővé válik nemcsak egyes telefonok helyzetének meghatározása, de a beszélgetések lehallgatása és a szöveges üzenetek megfigyelése vagy megváltoztatása is.
A Circles eszköze a világ legtöbb országában bevethető. Az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma 2017-ben nemzetbiztonsági kockázatként azonosította a programot, mivel a telekommunikációs hálózatok sérülékenységét bűnözők, terroristák és idegen országok is ki tudják használni kémkedésre.
A Citizen Lab legalább 25 országot tudott beazonosítani, ahol bevetették a programot. Magyarország nincs a listán, de a Circles szoftverét már mind az öt földrészen használták.
Az engedélyekkel minden rendben
A Szabad Európa bolgár szerkesztősége felkereste az exportengedélyek kiadásáért felelős Gazdasági Minisztériumot is. Az ő válaszuk szerint a Circles Bulgaria minden szükséges engedéllyel rendelkezik. A tárca válaszából ugyanakkor az is kiderül, hogy a Pegasus exportjára nem adtak engedélyt a Circles Bulgariának. A cégnek 2023-ig van exportengedélye.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?