A legfrissebb hírek szerint Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős korábbi államtitkár telefonját is célba vették az okostelefonok feltörésére alkalmas Pegasus kémprogrammal. A Direkt36 Telexen publikált cikke szerint az atomipari szakember még politikusként, 2018 végén lett célpont; ekkor még tagja volt a kormánynak, de már komoly konfliktusai voltak akkori felettesével, Süli János miniszterrel. Aszódi 2019 januárjában történt hirtelen távozására valószínűleg azért került sor, mert műszaki okokra hivatkozva nem akarta engedni a Paks II. projekt menetrendjének fellazítását.
Aszódit a hivatalos kormányzati telefonszámán keresztül vették célba a Pegasus segítségével, azon a számon, amelyen keresztül a munkájával kapcsolatos ügyeit intézte. Az izraeli NSO cég szoftveréről kiderült, hogy a világban mintegy 50 ezer telefonszám feltöréséhez használhatták - Magyarországon 300 ilyen tételt sikerült azonosítani. A nemzetközi oknyomozó munka eredményeként bizonyosnak látszik, hogy a listára került telefonszámok közül többhöz tartozó készülékbe behatoltak az NSO programjával. A kémszoftverrel a telefon minden tartalma, még a titkosított üzenetek is hozzáférhetővé váltak, de a készülék mikrofonját és kameráját is bekapcsolhatták - írja aDirekt36.
Aszódi az újságírók megkeresésére azt mondta, hogy nem akar nyilatkozni az ügyben, a telefon pedig már nincs a birtokában, mivel azt 2019 januárjában, amikor a politikai pályáról távozott, a szabályoknak megfelelően leadta.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot