Az adatok alapján a készítmény az elhízásban szenvedő betegeknél a szívelégtelenség egy gyakori típusával szemben is előnyösnek bizonyult. A GLP-1 hatóanyagú szert szedő betegek ugyanis 38 százalékkal kisebb eséllyel kerültek kórházba és ennyivel kisebb valószínűséggel kellett növelniük a későbbiekben a szívelégtelenség elleni gyógyszerük adagját.
Szintén ugyanekkora százalékkal kevesebb arányban haltak bele a szívbetegség szövődményeibe is, szemben azokkal, akik placebót kaptak – számolt be róla a CNBC.
A vizsgálatot több mint két éven keresztül folytatták több mint 700 olyan betegnél, akiknek szívelégtelensége, vagy HFpEF-je vagy elhízása volt, néhányuknak pedig cukorbetegsége.
Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) legfrissebb becslései szerint az Egyesült Államokban körülbelül 6,7 millió 20 éves vagy annál idősebb felnőtt szenved szívbetegségben.
A GLP-1 hatóanyagú fogyókúrás készítmények úgy működnek, hogy a bélben termelődő hormonokat mímelve az étvágyat elmulasztják és szabályozzák a vércukorszintet.
A két rivális, a Novo Nordisk és az Eli Lily is további vizsgálatoknak tette ki a gyógyszereit, többek között a krónikus vesebetegségben és a zsírmájbetegségben szenvedő betegek esetében.
Kérdőre vonhatják a céget, miután létfontosságú inzulint von ki a piacról
Az amerikai szenátus demokrata párti segítői kedden találkoznak a Novo Nordisk vezetőivel, hogy megvitassák a Levemir eltűnését az Egyesült Államokból. A dán cég szóvivője a Reutersnek tagadta, hogy a Wegovy és az Ozempic sikere állna a háttérben.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott