Hatalmas károk keletkeztek a krasznahorkai várban, miután 2012. március 10-én leégett a teljes tetőszerkezete, valamint a harangtorony, illetve a Gótikus Palotában berendezett kiállítás. A tűzben több, a várban lévő műkincs is elpusztult. A hő hatására a harangtorony 3 harangja is szétolvadt. Az épületegyüttes - és a szlovák kulturális minisztériumhoz tartozó műemlék ingatlanok döntő többségének - biztosítását több társaság közösen látja el, melyből a legnagyobb részesedéssel a Generali Csoporthoz tartozó Generali Slovako rendelkezik.
A kárszakértők előzetesen 8 millió euróra becsülik a károkat (ebből 7 millió az épületkár és 1 millió az ingóságokban keletkezett kár). A Generali Slovako az elmúlt napokban már át is utalt 2 millió eurót a szlovák kulturális minisztérium számára annak érdekében, hogy minél hamarabb megkezdődhessen a szlovák és a magyar történelmi hagyományok szempontjából is kiemelkedő jelentőségű kulturális érték mielőbbi rekonstrukciója. A minisztériumhoz tartozó többi műemlékkel együtt a biztosítás évi 11,6 millió euró értékig fedezi az ingatlanokban keletkezett károkat, míg az ingóságokban (műtárgyak, kiállítási tárgyak, könyvek, szobrok, stb.) bekövetkezett károkat 3,3 millió euró értékhatárig téríti meg.
A szlovák kulturális miniszter a felújítással kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy a vár akár már szeptemberben részlegesen látogatható lehet, a felújítás pedig nem fog évekig elhúzódni, néhány hónapon belül újra fogadhatnak látogatókat. Az eddig beérkezett információk alapján további jó hír, hogy a várban lévő műtárgyak mintegy 90 százaléka átvészelte a tűzvészt.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Vaskos szeletet hasít ki az autóiparból a dél-koreai óriás
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt