A Mazda Motor Corporation pénteki közleménye szerint az idén január-májusban értékesített járműveinek száma éves szinten 4,3 százalékkal 533 402-re emelkedett – írja az MTI.
Az év első öt hónapjában a Mazda által eladott járművek száma éves bázison Japánban, a cég hazai piacán 18,2 százalékkal 69 839-re nőtt, míg az Egyesült Államokban 6,1 százalékkal 176 912-re emelkedett. Ezzel szemben Kínában 22,9 százalékkal 27 353-ra, Európában pedig 11,1 százalékkal 67 386-ra csökkent.
A január-májusi időszakban az előző év azonos időszakához képest a Mazda 2,3 százalékkal kevesebb, 478 018 járművet gyártott.
A Mazda hazai (japán) gyártási volumene az első öt hónapban éves bázison 4,6 százalékkal 288 224-re csökkent, míg a külföldön gyártott járművek száma 1,4 százalékkal 189 794-re emelkedett.
Automotive Summit: Lenéztünk a szakadék mélyére, és kiderült, hogy ez mégsem olyan jó
A kínaiak lenyomják az európai autógyártást? Ki tolja a tervgazdaságot, és ki a valódi kapitalista? Véget ért a vámháború, vagy lesznek még meglepetések? Egyáltalán hogy kerülhetünk ki a legkisebb veszteséggel a globális piac újraosztásából? Sok tűz között - a magyar gazdaág esélyei című pódiumbeszélgetésen épp ezeket a kérdéseket boncolgatták. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére