Grandiózus terveket dédelgetnek Mark Zuckerbergék: a Föld leghosszabb tenger alatti kábelrendszerét tervezi kiépíteni a Meta. A Waterworth névre keresztelt projekt 50 ezer kilométer hosszú lesz, és összeköti az Egyesült Államokat, Indiát, Dél-Afrikát és Brazíliát.
A Facebook anyacége szerint a beruházás célja a gazdasági együttműködés elősegítése és a technológiai fejlődés támogatása az érintett régiókban – adta hírül a BBC.
Mint a Meta érvelt, ez a projekt megkönnyíti a digitális integrációt is ezen régiókban.
A techvállalat közlése szerint az új kábelrendszer az összeköttetés biztosítása mellett segíti a vállalat mesterséges intelligencia (AI) projektjeit.

Kép: Meta
A tervezett kábel 24 szálpáros rendszert használ majd, ami a cég szerint nagyobb kapacitást biztosít. Ez különösen fontos, hiszen a tenger alatti kábelek egyre jelentősebb szerepet játszanak a globális adatforgalom lebonyolításában. Szakértők úgy becsülik,
a világ internetes forgalmának több mint 95 százalékát ilyen kábeleken keresztül továbbítják.
Ahogy arra a TeleGeography távközlési piackutató cég adatai nyomán rámutat: jelenleg világszerte több mint 600 nyilvánosan ismert tenger alatti kábelrendszer létezik. Ezek sorát gyarapítja a 45 ezer kilométer hosszú 2Afrika kábel is, amelyet a Meta és több mobilhálózat-üzemeltető támogat. Az utóbbi években a nagy technológiai vállalatok egyre aktívabban fektetnek be a tenger alatti kábelinfrastruktúrába.
Ám a tenger alatti kábelek növekvő jelentősége miatt aggodalomra ad okot, hogy ezek a rendszerek sebezhetők lehetnek különféle támadásokkal vagy balesetekkel szemben. Az elmúlt időszakban több incidens is történt, ami ráirányította a figyelmet erre a problémára.
Egy oxfordi professzor, Vili Lehdonvirta elmondása szerint a projekt útvonala eltér a már bevált irányoktól, jelesül kihagyja Európát és Kínát, és elkerüli a Szuezi-csatorna és a Dél-kínai-tenger geopolitikai forró pontjait.
Felsorakoztak a techguruk, ők lehetnek az új világ urai
Mit kell tudni az Amazon-király, a Tesla-vezér és a Facebook-alapító szerepéről, különösen a frissen beiktatott amerikai elnökkel kiépített viszonyuk fényében? Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Megtörtént, amire mindenki várt: nagy bejelentést tett a Revolut
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá