A cégcsoport árbevétele a 2014 első hathavi 42,5 milliárd dollárról 46,6 milliárd dollárra emelkedett, a kiadások 35,9 milliárd dollárról 39,8 milliárdra nőttek, így az adózott első félévi eredmény a 2014-es 2,6 milliárd dollárról 2,4 milliárd dollárra csökkent.
Az első félévben a Boeing a tavalyinál 39-cel több kereskedelmi repülőgépet adott át, rendelésállományuk értéke 502 milliárd dollárról 488 milliárd dollárra csökkent.
A féléves adatok közlésével együtt a Boeing frissítette egész éves prognózisát is. Ebben 94,5-96,5 milliárd dolláros árbevétel mellett az egy részvényre jutó eredményt a 8,1-8,3 dolláros sávról 7,60-7,80-ra csökkentette, a 9,5-10 százalékos becsült árrést pedig szintén lefelé, 9 százalékra módosították.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg