Nagyon meghúzták a fogyasztók a nadrágszíjat. Ebben a kemény környezetben pedig mindenhogyan jót tesz a kiskereskedelemmel, ha a drágább versenytársaktól tud vásárlókat elcsalogatni.
A bútorkirály IKEA ebben meg is látta a lehetőséget és több mint 2 milliárd eurót költött arra, hogy csökkentse a legnépszerűbb termékeinek árait. Jasper Brodin, az IKEA anyavállalatának, az Ingka Groupnak a vezérigazgatója a Business Insidernek azt mondta, bár az elmúlt év kihívásokkal teli volt, ez a stratégia kifizetődő.
Brodin szerint finoman szólva sem az idei volt a legvirágzóbb év. Úgy látja, a vásárlók szükségletei nem változtak, azonban sokkal inkább pénzszűkében vannak.
Azonban azzal, hogy a svéd vállalat befektetett az alacsony árakba, több vásárlót is elszipkázott a drágább konkurenciától.
A megfizethetőségre való összpontosítás azonban nem volt egyszerű: a vállalatnak az augusztus 31-gyel véget ért pénzügyi évben 2020 óta először csökkent az éves forgalma, méghozzá több mint 5 százalékkal.
A vezérigazgató úgy látja, hogy a jelenlegi fogyasztói hangulat kísértetiesen hasonlít a 2008-as pénzügyi válság utáni időszakra.
Miközben lehűlt az infláció, a világjárvány óta megváltozott fogyasztási szokások miatt továbbra is keresik a kiadáscsökkentés módját az emberek.
Kényszermunka miatt eurómilliókat fizet az egykori melósoknak az IKEA
Kártérítést fizet az IKEA svéd bútorgyár az egykori keletnémet kényszermunkásoknak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Megérkezett a friss mérés: így áll Orbán Viktor, színt vallottak az erdélyi magyarok