Újabb részletek derültek ki meghiúsult Nissan-Honda egyesülés kapcsán. Alapvetően azért nem tudott megállapodni a két fél, mert a Honda nem egyenrangú partnerként kezelte a másik japán a céget, hanem gyakorlatilag leányvállalatot csinált volna Nissanból.
A szakítás után a Nissan egyik vezetője elárulta: nemcsak azt szerette volna elérni a másik japán cég, hogy a leányvállalatukként működjenek, hanem azt is, hogy mondjanak le az e-Power hibrid technológiájukról és használják inkább a Honda e:HEV rendszerét. A Nissan e-Power rendszere egyedülállóbb, a Hondáé viszont elterjedtebb, illetve az elemzők többsége szerint fejlettebb és végső soron takarékosabb is – írja a Totalcar.
Az utóbbi cég szerint jelentős gyártási előnyökkel járt volna az egységes hibrid rendszer, miközben csökkent volna a Nissan költsége is.
2024-ben a Honda 860 ezer, a Nissan pedig 390 ezer hibridet adott el, miközben a Toyota 4,14 milliót értékesített. A számok alapján a Honda aligha tekinti komoly riválisnak a Nissant a hibrid piacon (ahogy a Toyota sem a Hondát).
Megdönthetetlennek tűnik a Toyota uralma
Az eladásokat nézve a japán autógyártó immár ötödik egymást követő évben szerezte meg a világ vezető autógyártója címet.A részletekről ITT olvashatKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat