Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (DOJ) egy sor olyan jogorvoslatot javasolt, amelyek célja megakadályozni a Google-t abban, hogy megőrizze monopóliumát az online keresések terén – írja a BBC. Egy szerda késő esti bírósági bejelentésben a DOJ kimondta, hogy
a technológiai óriáscégnek el kell adnia a Chrome névre hallgató böngészőjét.
Az amerikai kormány jogászai azt is javasolták, Amit Mehta kerületi bíró kényszerítse a gigavállalatot, hogy ne kössön szerződéseket olyan cégekkel – köztük az Apple-lel és a Samsunggal –, amelyek számos okostelefonon és böngészőben alapértelmezett keresőmotort adnak meg.
A javasolt jogorvoslatok egy mérföldkőnek számító augusztusi versenyellenes ítéletből erednek, amelyben Mehta bíró megállapította, hogy a Google illegálisan elnyomta versenytársait az internetes keresés piacán.
Fellélegezhetnek a konkurensek?
Az Igazságügyi Minisztériumhoz csatlakozott amerikai államoknak egy csoportja, amelyek hangadói azzal érveltek, hogy a változtatások elősegítik a monopolizált piac megnyitását mások számára is.
A verseny helyreállítása az általános keresési és keresőszöveges hirdetések piacán a jelenlegi állapot szerint megköveteli a verseny folyamatának újraindítását, amelyet a Google már régóta elfojtott
– érveltek a kormányzat jogászai.
Jövő nyáron születhet végső döntés
A Google erre a fejleményre úgy reagált, hogy javaslataival a DOJ szerinte „olyan radikális intervenciós menetrend mellett döntött, amely árt az amerikaiaknak és Amerika globális technológiai vezető szerepének”. Úgy látják, ez mérföldekkel túlmutat a bíróság döntésén, és számos Google-termékben törést okozhat, ami a felhasználók tömegeinek mindennapos tevékenységeit is befolyásolná.
A techvállalat december 20-ig élhet jogorvoslati lehetőségeivel, Mehta bíró pedig várhatóan
2025 nyaráig hoz majd végleges határozatot a kérdésben.
A lap idézte a Statcounter internetes forgalomelemző platformot, miszerint a Google keresőmotorja a globális online keresések körülbelül 90 százalékát teszi ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást