Még április közepén ismerte meg a kínai elitképző, a Fudan Egyetem nevét a magyar nyilvánosság, amikor kiderült, hogy Budapesten nyithatja meg európai campuszát a felsőoktatási intézmény. Azóta határozott a magyar kormány arról, hogy Palkovics László innovációs miniszter, a kínai Fudan Egyetem budapesti megvalósításáért felelős - néhány nappal korábban kinevezett - kormánybiztosa kössön stratégiai megállapodást az állam nevében a Fudan Egyetemmel. A 540 milliárd forintra becsült beruházás jelentős részben kínai alapanyagokból, kínai munkával, nagyrészt kínai hitelből valósulna meg, amit Magyarország fizetne. Kína 450 milliós hitelt adna, amit a magyar állam 100 milliárddal kiegészítene.
A legfrissebb Quacquarelli Symonds (QS) felsőoktatási ranglista értékelése alapján a kínai Fudan Egyetem, nem kevesebb, mint 6 helyet javítva a tavalyi helyezéséhez képest, jelenleg a világ 34. legjobb felsőoktatási intézmény. A kínai intézménynek több mint 45 000 hallgatója van és az anyaországban elitképzőnek számít, a kommunista párt tagjainak a gyerekei iratkoznak be az intézményre.
Így nem meglepő az a bejelentés, hogy teljes stratégiai és együttműködési partneri kapcsolatokról szóló megállapodást írt alá a kínai Fudan Egyetem és a China Media Group. Ebből az alkalomból - a Kínai Nemzetközi Rádió közlése szerint - május 10-én ünnepi eseményt tartottak. Shen Haixiong, a Kínai Kommunista Párt Propagandaosztályának vezetőhelyettese, egyben a CMG vezetője, Jiao Yang a Fudan Egyetem KKP bizottságának titkára is megjelentek az eseményen és beszédet is tartottak. Az eseményen még hivatalosan megalakult a CMG–Fudan Nemzetközi Sugárzások Kutatóközpont is.
A China Media Group, más néven Kína Hangja, a Kínai Népköztársaságban a rádiós és televíziós műsorszórás révén az uralkodó állami médiacég. 2018. március 21-én alapították a Kínai Központi Televízió, a Kínai Nemzeti Rádió és a Kínai Rádió Nemzetközi nemzeti holdingjaként.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)