Az már napok óta nyílt titok, hogy ismét újramárkázza magát az ismert ételrendeléses platform. A szerződéses futárokat erről már a hivatalos bejelentés előtt tájékoztatták

Nyolc országban egyszerre újul meg a foodora márka, azonban ez majd csak Közép-Európában, a többi között Magyarországon lesz újdonság. Skandinávában ugyanis már jól ismert a Foodpandát most váltó brand.

Április 11–17. között jelenik meg a frissített alkalmazás, amely a Foodpanda helyett már a foodora nevet viseli majd, május 1-én pedig nagyszabású, országos kampányt terveznek.

– mondta Radeczky Zoltán, az étel-házhozszállítási szolgáltatást nyújtó cég ügyvezetője.

márka kezdőbetűje szándékosan vált kicsire, ezzel is üzenve némi "cool-ságot", és belőve az elsősorban urbanizált célcsoportot. Az angol-olasz szóösszetétel jelentése pedig: étel most.

Ami márka arculatát illeti, marad a jól ismert rózsaszín, kissé élénkebb tónusban, a fehéret pedig  pasztellsárga váltja, amit az ügyvezető a sajtó számára kikészített macaronok színével igyekezett érzékeltetni. 

Radeczky Zoltán és az új brand leleplezése
Radeczky Zoltán és az új brand leleplezése
Kép: Napi.hu

Ehhez természetesen cserélni kell majd a cég marketinganyagait, a futárok ruházatát, legkésőbb május végéig. Külön hangsúlyozták a fenntartható brandváltást, állításuk szerint a a dobozok, táskás, ruhák cseréjét környezettudatosan végzik majd. 

Ha minden ilyen f...án megy, miért is van szükség márkaváltásra?

– tette fel a magától értetődő kérdést a foodora magyarországi ügyvezetője, majd meg is válaszolta: a brandváltás egyrészt egy evolúciós lépés, szerintük ugyanis jó üzenet, ha több országban is azonos márkanéven működnek, ezen kívül egy külső, piaci nyomás is van a továbblépés irányába.

Itt egy ponton finoman oda is szúrt a konkurenciának, utalva annak a múlt időre asszociáló nevére. 

A névváltás mögött persze van némi előremenekülés is: amikor mindenki a fékre tapos, akkor ők  inkább a jövőbe fektetnek. Emellett állásfoglalásnak és egyfajta üzenetnek is szánják, mondván hogy van még bennük "kraft".

Hogy költségszinten mennyibe is kerül a márkaváltás, arról Radeczky Zoltán sajnos nem közölt részleteket, annyit azonban elmondott, hogy "jól látható összegről van szó". 

Nem lehetett viszont elmenni a kiszállítások díjának emelkedése mellett.

Az ügyvezető ezt a gazdasági környezet változásának számlájára írta, amit tovább súlyosbított a KATA-adózás lehetőségének megszűnése, valamint a nyersanyag- és üzemanyagárak emelkedése. 

Kiderült, hogy terveik között szerepel a foodora pro bevezetése, ami egyfajta előfizetéses modell lesz és havi díj ellenében ingyenes kiszállítást tesz lehetővé, a programban részt vevő éttermekből és a foodora marketből. Szerintük ez már havi kettő rendelésnél már meg fogja érni, ezzel pedig jelentősen csökkenthetők a szállítási költségek

NetPincér - Foodpanda - foodora

A névváltoztatás nem új lépés az anyacég részéről: a NetPincér kicsivel több, mint két éve jelentette be, hogy Foodpanda néven és teljesen új arculattal megy tovább.

A 2 évvel korábbi márkaváltásunk tapasztalatait bedobva a közösbe minden márkaváltó ország magabiztos, hogy egy ilyen nagyszabású változást is hatékonyan és, ami szintén fontos, környezetbarát módon vigyünk végbe

– összegezte Radeczky Zoltán.

A hazai alapítású NetPincér 1999-ben kezdte meg működését Magyarországon, és 2016-ban lett tagja a világszerte több mint 50 országban jelen lévő Delivery Hero vállalatcsoportnak. 

Az ügyvezető hangsúlyozta, hogy most kizárólag márka- és arculatváltásról van szó, ellenben szó sincs tulajdonosváltásról, ahogy az üzleti modell sem változik. Természetesen a foodorával is megmarad a cég több mint 5000 éttermi és üzleti partnere, és továbbra is együtt dolgoznak majd közel 4000 szerződött futárpartnerükkel, hogy kiszolgálják a több mint 2 milliós megrendelői bázisukat. Mostanra pedig már nem csak melegétel-szolgáltatásban nyújtanak integrátori tevékenységet, hanem az országban 13 helyen vannak boltjaik.

A futárokra még nagyobb szigor vár

Egy év időhúzás után továbbra sem várható, hogy gyorsan rendeződjön uniós szinten az úgynevezett platformmunkások – ételfutárok, taxisok, médiamunkások – foglalkoztatási helyzete. Az Európai Bizottság egy évvel ezelőtt tette közzé javaslatát, amelyben meghatározta, milyen esetekben kell munkaviszonyt létesítenie a megbízónak a foglalkoztatottakkal, illetve megbízási jogviszony esetén milyen elvárásokat nem kell teljesíteniük a szolgáltatást ténylegesen elvégző partnereknek. Jelenleg az Európai Parlamentnek és a tagállamok állam és kormányfőinek kellene kompromisszumos megoldást találniuk. Ez ugyanakkor nehéz feladat, ráadásul a platformok üzemeltetőit sem világos, hogyan lehetne rákényszeríteni egy új szabályozás betartására. Bővebben>>>