Fizetésképtelenné vált, ennek folytán csődöt jelent pénteken és reorganizációs eljárás iránti kérelmet nyújt be a bírósághoz a KTM – jelentette be kedden az osztrák vállalat főtulajdonosa, a svájci Stefan Pierer tulajdonában álló Pierer Mobility. A kérelem csak az értékesítést végző kereskedelmi cégeikre nem terjed ki. A Kronen Zeitung azt írja, az eljárás célja, hogy a hitelezőkkel 90 napon belül reorganizációs tervben állapodjanak meg.
Szertefoszlott a gigahitel reménye
A motorokat gyártó cég leányvállalataival együtt hoppon maradt, ugyanis kiderült, a szükséges időközi finanszírozás, vagyis gigakölcsön nem biztosítható kellő időben.
Kapcsolódó
A KTM és a márkakereskedők felesleges készleteit két éven belül le kell építeni, miközben a gyártást visszafogják.
Így az üzemi eredmény a tervek szerint 2025-ben és 2026-ban is hozzávetőleg egymilliárd euróval csökken.
A világszerte összesen körülbelül 5000 főt foglalkoztató cég a novemberi elmaradt béreket a fizetésképtelenségi javadalmazási alapon keresztül fizetik ki. A decemberi fizetésekre 90 százalékos előleget kell fizetni, melyet jövő hónap első két hetében kell átutalniuk. A szerkezetátalakítással érintett cégeknél mintegy 3650 alkalmazott dolgozik.
A részvénypiac is drasztikusan reagált
A zürichi tőzsdén jegyzett Pierer Mobility részvényei kedden 20 százalékkal visszaestek, ezzel 10 euróra zuhant a jegyzés.
A hírrel kapcsolatban a cégtulajdonos úgy nyilatkozott:
A KTM mint márka életem munkája, és küzdeni fogok érte.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol