Megérkezett a hóvihar az USA északkeleti államaiba, Massachusetts egyik városában már 53 centi hó esett - írjt a BBC alapján a hvg.hu. Hasonló mennyiségű havat várnak ugyanakkor Vermont-ban, New Hampshire-ben és Maine-ben is, ahol a lakosság áram nélkül maradt egy jégvihar miatt.
A havazás miatt többezer járatot kellett törölni, New England és New York kormányzói pedig szükségállapotot hirdettek, és felszólították az embereket, hogy maradjanak otthonaikban. Andrew Cuomo New York-i kormányzó emellett arra kérte a városba ingázókat: hagyják otthon autóikat. Néhány iskola már pénteken szünetet hirdetett.
A helyzetet nehezíti, hogy a rendkívül nagy mennyiségű hó mellett az erős széllel, és az ebből következő hóátfúvásokkal is meg kell küzdeni, a helyzet pedig az előrejelzések szerint péntek reggel rosszabbra fordul majd. Az erős szél nyomán a hőmérséklet tovább eshet.
Kanada második legnagyobb városában, Montrealban is mínusz 26 fokot mértek.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg