Az EU trösztellenes szabályainak megsértése miatt összesen 2,9 milliárd eurót (921 milliárd forint) (!) kell fizetnie a Volvo/Renault, a Daimler, az Iveco és a DAF teherautógyártónak. Bár a szabálysértésben a MAN is benne volt, azonban a cég vezette nyomra a bizottságot, így megúszta a bírságot.
Az európai utakon futó tehergépkocsik 90 százalékát ezek a vállalatok gyártották és nagyon nincs rendben, hogy a piaci verseny helyett inkább a kartellezést választották. A cégek 14 éven át 1997 és 2011 között egyeztették áraikat, illetve próbálták közösen csökkenteni a környezetvédelmi előírások betartásával kapcsolatos költségeiket - mondta Margrethe Vestager versenyjogi biztos.
A mai bejelentés szerint a gyártók a teherautók listaárait hangolták össze, amely fontos iránymutató a gépjármű iparban. A kiskereskedelmi árak ettől - függően a nemzeti és helyi szabályoktól - eltérhetnek. Emellett megbeszélték, hogy mikor mutassák be egyes kibocsátás-csökkentési technológiákat. Ennek az volt a célja, hogy könnyebben megfeleljenek a szigorú uniós szabályoknak és áthárítsák a költségeket a vásárlókra. A cégeknek nem az volt a céljuk, hogy valamilyen - akár technikai megoldással - kijátsszák a szabályokat.
A nyomozók megtudták, hogy 1997-2004 között főként felső vezetői szinten folytak a megbeszélések különböző kereskedelmi vásárokon és egyéb rendelvényeken. Emellett telefonon is tartották egymással a kapcsolatot. 2004-től a kapcsolattartás a cégek német leányvállatainak "feladata volt" és már főként elektronikus úton kommunikáltak.
A Daimler 1 milliárd, a DAF 753 millió, a Volvo/Renault 670 millió, az Iveco pedig 495 millió eurós bírságot kapott.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban