Az átalakítást követően az eddigi zászlóshajó, a filmes üzletág teljesen elveszíti önállóságát. A lépéstől a Kodak a termelékenység növekedését és a költségek csökkenését reméli. A pénzügyi helyzetének javítására égető szüksége is van a társaságnak.
A cég ugyanis a csőd szélén egyensúlyoz, mert az új üzletágak egyelőre veszteségesen működnek, múlt heti lapértesülések szerint már meg is tette a szükséges lépéseket egy esetleges csődvédelembe meneküléshez. Ezt elkerülendő a társaság digitális szabadalmai egy részét értékesíteni szeretné, de emellett igyekszik hitelfelvételre is lehetőséget találni − nem meglepő módon ehhez partnert egyelőre nem lel.
Kapcsolódó
A Kodak mindenesetre vehemensen védeni szabadalmait, egy tegnapi bejelentés szerint a cég az Apple-t és a HTC-t is beperelte, mondván, azok az őáltala kifejlesztett digitális technológiákat bitorolnak.
Legolvasottabb
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Visszaszóltak a horvátok, kikérik maguknak ezt a hangnemet
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Üzent a 4iG: teljesen irreleváns számukra, ki nyeri a 2026-os választásokat
Hírbombát robbantott a Barátság-vezetékről a Reuters, a Molt is belekeverték
Az EU rákellenes harca kockázatokkal teli – itt a számvevőszék jelentése
Újabb fejeket vágott le a Meta, ezúttal a vármegyei lapokra esett a választás
Abban a gigantikus hazugságban élünk, hogy ebből nyugdíj lesz
Komoly figyelmeztetés érkezett: azonnal el kell hagyni az országot egy esetleges támadás miatt