Május 15-én hazánkba látogattak a legnagyobb kínai autógyártó legfőbb menedzserei, akiket elkísért a 127 milliós Kanton tartomány második számú vezetője is.

A BYD Hollandiából Magyarországra helyezi át az európai székhelyét, továbbá fejlesztési központot nyit Budapesten, amivel mintegy kétezer magas hozzáadott-értékű állást teremt. Ez fontos mérföldkő ahhoz, hogy a magyar autóipar a globális értékláncokban feljebb léphessen. 

A beruházás súlyát mutatja, hogy a kínai cég termékei iránti kereslet az egész világon növekvő tendenciát mutat:

  • 2024-ben 417 ezer autót adott el a márka Kínán kívül, ami 72 százalékos növekedést jelentett.
  • 2025-re még ennél is kirobbanóbb számokat várnak: 800 ezerben határozták meg az értékesítési célt.

Összehasonlításképpen, a Tesla berlini gyára 375 ezer autót állít elő évente.

Magyarországon az első, tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid BYD autók várhatóan 2025 októberében gurulhatnak majd le a magyarországi gyártósorokról. A kezdeti kapacitása a 200 ezer autóval nagyobb lesz, mint a törökországi gyáré.

De az autók tesztelését és a minősítését is végző regionális központi szerep nem csak az adóbevételek szempontjából kedvező hazánk számára.

  • A kétezer új, 90 százalékban felsőfokú végzettséget kívánó munkahely megteremtése mellett a magyar ipar versenyképességét szignifikánsan növeli az, hogy az európai piacra szabott modellek fejlesztése is itt történik majd.
  • A magas hozzáadott értéket előállító munkaerő kiképzését és utánpótlását szolgálja, hogy három egyetemmel is kötött szerződést a kínai vállalat.
  • A BYD kötelezettséget vállalt arra, hogy a Magyarországon kifejlesztett szabadalmak legalább 50 százalékát helyben regisztrálja.

Az Oeconomus elemzése szerint a Magyarországon termelést folytató, jól bejáratott márkák szinte mindegyike lejtmenetbe került 2025 első negyedévében. A magyarok kedvence, a Suzuki globális eladásai 0,9 százalékkal, a Mercedesé 4 százalékkal csökkentek. A Suzuki az idén dobja piacra az első elektromos autóját, amelynek teljesítménye vegyes képet mutat a tesztek alapján. Az Indiában gyártott elektromos Vitara már nem biztos, hogy tudja produkálni a magyar lakosság számára fontos jó ár-érték arányt.

Újbudán alakítja ki európai központját a BYD

Magyarországon rendezkedik be európai központjával és K+F bázisával a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója, a kínai BYD; a budapesti telephely az ötödik magyarországi bázisa lesz.

Magyar Suzuki Zrt. 1992 októberében kezdte meg a termelést, azóta is a japán autógyártó egyetlen európai gyártóegysége. A tulajdonos az alapítás óta 2 milliárd eurót fordított beruházásokra. Az üzemet tavaly hagyta el a négymilliomodik legyártott autó. Jelenleg a Vitara és az új S-CROSS modellek készülnek itt, 2023-ban az itt gyártott több mint 160 ezer jármű 88,5 százaléka hibrid meghajtású volt.

A japán cég magyarországi leányvállalata öt kontinens 123 országába értékesíti járműveit.

A Suzuki márka 12,94 százalékos piaci részesedést ért el tavaly az újautó-piacon, ezzel az első volt a márkák sorrendjében. Az Esztergomban gyártott két modellből, a Vitarából és az S-CROSS-ból 6883, illetve 6607 darab kelt el 2024-ben Magyarországon.

Erre az autóra esküsznek a magyarok, kijött a lista

Ismét a Tesla villanyautója lett a legnépszerűbb autó a világon, Magyarországon pedig a Suzuki végzett az első helyen. Erről itt olvashat többet >>>