Miután lassul a kereslet saját hazájukban, ezért annak érdekében, hogy az európai térségben egyre több olcsó autót értékesíthessenek a kínai vállalatok, gyártó- és összeszerelő üzemeket kívánnak létesíteni a régióban. Emellett pedig a kivetett importvámokat is szeretnék megkerülni.
Stella Li, a BYD ügyvezető alelnöke a hónap elején az Automobilwoche-nak nyilatkozott arról, hogy a következő két évben egy harmadik, az európai piacot kiszolgáló létesítmény építését fontolgatják, a magyar és a török létesítményen túl. Azt azonban ekkor nem árulta el, hogy hol.
Most azonban a Reuters forrásai úgy tudják, hogy a vállalat első számú választása Németország lehet, igaz, az országon belül a magas munkaerő- és energiaköltségek, az alacsony termelékenység és az alacsony rugalmasság miatt megkérdőjelezik, hogy helyes döntés volna-e. Így erről még nincs végleges döntés.
A vállalat állítólag azért szemelt ki magának nyugat-európai országot, mert helyi gyártóként szeretné kiépíteni a márka ismertségét és elfogadottságát az európai ügyfelek körében.
Ugyanakkor a hírügynökség forrásai szerint a vállalat betartja Peking utasítását is, miszerint ne fektessenek be olyan országokban, amelyek támogatták az uniós importvámokat. Így például Olaszország és Franciaország nem lehet a BYD prioritásai között.
A Reuters januárban arról is beszámolt, hogy a kínai tisztviselők és az autógyártók megvizsgálnak néhány német gyárat, amelyek várhatóan bezárnak, különösen a Volkswagen telephelyeit.
Ugyanakkor a kereszténydemokraták, akik vélhetően a következő német kormányt alakíthatják, a társasági adók csökkentését, valamint a szakképzett munkaerő ösztönzését ígérték, különös tekintettel az autóiparra, mint az ország kritikus ágazatára.
Újabb autóipari vállalat jön Magyarországra: kitalálja, melyik országból?
A vállalat mintegy ötvenmilliárd forint értékű nagyberuházása csaknem 900 új munkahelyet teremt – jelentette be januárban Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége