A világ egyik legnagyobb háztartási gépgyártójának felvásárlása jelentősen megerősítené az autóipari beszállítójaként számon tartott német cég háztartási készülék üzletágát – mondták a Reutersnek az ügyre rálátó források.
Az elsősorban a mosógépeiről és a hűtőszekrényeiről ismert Whirlpool a közelmúltban a kisebb konyhai készülékek piacán is terjeszkedni kezdett. Azonban az elmúlt két évben piaci értékének közel 50 százalékát veszítette el a michigani székhelyű vállalat.
Kapcsolódó
A cég eladta közel-keleti és afrikai érdekeltségeit, illetve jelentősen átszervezte európai üzletágát. A Whirpool nemrég közölte, hogy mintegy 1000 munkahelyet szüntet meg a haszonkulcsok növelése érdekében.
Az egyik forrás szerint az amerikai cég piaci kapitalizációja 4,8 milliárd dollár lehet.
Terjeszkedik a Bosch
A források szerint még egyáltalán nem biztos, hogy megvalósul az akvizíció, a Bosch szóvivője nem volt hajlandó kommentálni a „piaci pletykákat".
Az állítólagos megvásárlás előtt álló amerikai vállalat részvényei 20 százalékot ugrottak a tőzsdei kereskedésben a Reuters jelentése után.
Stefan Hartung, a Bosch vezérigazgatója májusban úgy nyilatkozott, hogy több nagyobb felvásárlási célpontot is vizsgálnak és azt sem zárják ki, hogy akár egy új üzletágba is belépjenek. Később arról is beszélt, hogy a cég egyes üzletágait akár tőzsdén is listázná, ám részleteket nem árult el.
A Whirlpool – melynek márkái közé tartozik az Ariston, a Hotpoint, az Ignis és a Privileg – megvásárlása a német ipari csoport legnagyobb nyilvánosságra hozott ügyletei közé tartozna.
Olyat vásárolt a Volkswagen, hogy azonnal felrobbant az árfolyam
A Volkswagen kész 5 milliárd dollárt befektetni a Rivian elektromos autókat gyártó amerikai cégbe. A német konszernnél fanyalogtak a befektetők, a Rivian árfolyama viszont felrobbant.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok