Az ukrajnai Roshen hivatalosan is megszüntette a budapesti Bonbonetti édességgyár működését, ami már a második bezárás az országban. A gyár ugyanakkor már 2023 áprilisa óta nem termel.
Oleksandr Holovacsuk, a Roshen ügyvezető igazgatója szerint a vállalat magyarországi termelése 2023-ban közel tízszer kisebb volt, mint a működés kezdetekor. Az Opten adatbázisa szerint a Bonbonetti bevétele 3,3-3,5 millió euró között mozgott, emiatt a budapesti gyárat nyereségtelenség miatt bezárták, a meglévő kapacitások ugyanis nem voltak elegendőek a költségek fedezésére.
Az Interfax ukrán hírügynökség azt írja, a gyárat 1868-ban alapították, legutóbb pedig az 1930-as években modernizálták, a létesítmény bővítését ugyanakkor a sűrűn beépített területen való elhelyezkedése miatt lehetetlennek vélték.
Az üzem berendezésének egy részét áthelyezték a Vinnyica cukrászüzembe, míg a többi részét teljesen leszerelték.
Az ukrán Roshen 2022-ben mintegy 984 ezer ukrán hrivnya nettó veszteséget termelt, szemben az azt megelőző, 25,779 millió hrivnyányi éves nyereségével. A vállalkozás végső haszonélvezője Olekszij Porosenko, Petro Porosenko volt ukrán elnök fia.
Ítéletet mondtak a magyarok a mindenkit megőrjítő édességről
A nők szerint az egyedi ízvilág kis luxust hoz a hétköznapokba, míg a férfiakat teljesen összezavarta a finomság körül kialakult felhajtás az Economx és a Pulzus Kutató által készített friss kutatás szerint.A kutatás eredményeiről itt olvashat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kormányinfó: itt vannak az év utolsó bejelentései
Megszólalt Lázár János a fuvarozók tüntetése után, jöhetnek a tárgyalások
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Kockázat vagy kényszer? Újraindítják a világ legnagyobb atomerőművét
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Bejött a filléres adventi mulatság, több tízezren lakhatnak jól karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná