A pilótákat tömörítő szakszervezet, a SEPLA húsvét hétfőn indította sztrájksorozatát, amely 30 egynapos munkabeszüntetést foglal magában július 20-ig. A pilóták ebben az időszakban minden hétfőn és pénteken sztrájkolnak.
A munkabeszüntetést azért hirdette meg a pilóták szakszervezete, mert úgy értékeli, hogy az új alapítású, március 25. óta repülő Iberia Express fapados légitársaság működési feltételei veszélyeztetik az Iberia alkalmazottainak bérharcát. A közvetítési kísérletek eddig eredménytelennek bizonyultak.
A pilóták szakszervezetének nem ez az első megmozdulása az új, fapados légitársaság miatt: decemberben és februárban is sztrájkoltak már. Az Iberia pilótái egyebek mellett azt nehezményezik, hogy a cég vezetése az új légitársaság járatain alacsony fizetéssel kíván újonnan felvett pilótákat és légi kísérőket alkalmazni, ami rontja az Iberiánál dolgozók alkupozícióit.
Az Iberia Express főként a veszteséges belföldi és rövid távú útvonalakon repül, miközben az anyavállalat a jól jövedelmező transzatlanti járatokra koncentrálhat.
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter