A Stellantis francia-olasz autógyártó mintegy 1,2 millió járművet adott el 2025 első három hónapjában, 9 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál – idézi a vállalat közleményét az MTI. A Stellantis adatai szerint a március 31-én végződött első negyedévben az eladott járművek száma
- Európában 8 százalékkal, 568 ezerre csökkent,
- Észak-Amerikában 20 százalékkal 325 ezerre mérséklődött,
- miközben Kínában, Indiában és az ázsiai és csendes-óceáni térség országaiban ugyancsak 20 százalékkal 12 ezerre zsugorodott,
- ezzel szemben Dél-Amerikában 19 százalékkal 211 ezerre emelkedett.
- A Közel-Keleten és Afrikában 100 ezer járművet értékesített a március végével zárult három hónapban, 15 százalékkal elmaradva a 2024 első negyedévi szinttől.
Más vállalatokhoz hasonlóan a Stellantis, a világ negyedik legnagyobb autógyártója is a gyenge kereslettel – különösen az elektromos autók iránt –, a politikai bizonytalansággal és a kínai gyártók erősödő versenyével küzd.
A tavalyi negyedik negyedévben a Stellantis ugyancsak 9 százalékkal kevesebb járművet adott el, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban.
A Stellantis portfóliójába tartozik egyebek mellett az Abarth, az Alfa Romeo, a Chrysler, a Citroën, a Dodge, a DS Automobiles, a FIAT, a Jeep, a Lancia, a Maserati, az Opel, a Peugeot, a Ram és a Vauxhall.
Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat
Az autógyártók sietnek eljuttatni a járműveket az Egyesült Államokba az új áprilisi tarifák előtt. Hajókat irányítottak át Ázsiába és Európába, hogy amennyit csak lehet, el tudjanak küldeni. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban