Az Audi brüsszeli üzeme és annak kálváriája mostanra egyenesen annak szimbólumává vált, hogy az elektromos autókat gyártó egységek fenntartása az uniós piacon túl drágává vált mára. A belga gyár egészen 1949 óta állít elő különböző Volkswagen-modelleket, ám az Audi változatlanul azt tervezi, hogy jelenleg meglévő formájában lekapcsolja és/vagy eladja egy másik autógyártónak.
„Egész pontosan két lehetőség előtt állnak: vagy átalakítják a gyárat a Volkswagen-csoport más modelljeinek és alkatrészeinek gyártására, vagy értékesítik a konkurenciának"
Kapcsolódó
– mondta el Peter D'hoore, a brüsszeli Audi gyár kommunikációs igazgatója az Euronews-nak.
Ugyanakkor az is kiderült, hogy az eddig egyetlen beérkezett ajánlat sem felelt meg a Volkswagen-konszern potenciális vevőkre vagy befektetőkre vonatkozó kritériumainak. (Az Audi is a konszernhez tartozó tíz márka egyike.)
A brüsszeli Audi háromezer embert foglalkoztat, plusz még ezret az úgynevezett kapcsolódó iparágakban. A szakszervezetek pedig nem kis nyomást gyakorolnak az autóipari vállalatra, azt követelve, hogy az üzemet annak az ajánlattevőnek adják, amelyik a legtöbb munkahely megmaradását garantálja. Valamint a belga fővárost szeptember közepén megbénító nagygyűlés után a szakszervezetek további sztrájkokkal és tüntetésekkel fenyegetőztek.
A szakszervezeti tagok nagyrészt azért bírálják nem csupán az Audit, hanem a teljes európai autóipart, mert az elektromos autók gyártására való átállás során eddig elsősorban az átlagemberek számára megfizethetetlen modellek gyártására összpontosított: az Audi brüsszeli gyárában készülő zászlóshajó modell, a Q8 e-tron elektromos SUV listaára például 80 ezer euró körül mozog (több, mint 30 millió forint).
– mondta Hillal Sor, a Metallos FGTB szakszervezeti képviselője.
A lap megjegyzi, hogy a szakszervezetek nem azt tűzték ki célul, hogy visszatérjenek a belső égésű motor hajtotta autók gyártásához, vagyis ők nem magát az ökológiai átállást és az elektromos autók térnyerését ellenzik.
Az eladási adatok valóban visszaigazolják a szakszervezeti kifogásokat, ugyanis az idei év első nyolc hónapjában mintegy 902 ezer elektromos autót vásároltak az Európai Unióban, ami az összes eladott autó 12,6 százaléka.
Itt a sorsdöntő eredmény: Brüsszel „hadat üzen” Kínának
Arról szavazott az Európai Bizottság pénteken, hogy kivetnek-e újabb büntetővámokat a Kínában gyártott, és onnan importált elektromos járművekre.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek