A Porsche a vásárlói kereslet hiányára hivatkozva lemond az elektromos autókra vonatkozó eredeti értékesítési céljairól.
A Porsche már korábban közölte, hogy problémákkal küzd ezen a téren, miután elárasztotta a víz az egyik kulcsfontosságú európai beszállító gyárát.
Kapcsolódó
A luxusmárka eredetileg ragaszkodott volna ahhoz, hogy 2030-ig az elektromos autók tegyék ki az általa értékesített járművek 80 százalékát. A vállalat vezetői azonban most jócskán felhígították ezt a számot, és most épp azt mondják, hogy a vásárlókra és az elektromobilitás általános terjedésére bízzák az arányokat – írja az Euronews.
A tisztán elektromos járművekre való átállás több időt vesz igénybe, mint ahogy azt eredetileg, öt évvel ezelőtt gondoltuk
– nyilatkozta a Porsche.
Nem a Porsche az egyetlen autógyártó, amelyik szembesül azzal, hogy a vásárlók egyelőre kevésbé szeretnének áttérni az elektromos motorral felszerelt gépjárművekre.
Nem lesz itt semmiféle kitiltás, nyugodtan lehet pöfögni
Sok szempontból egyáltalán nem tűnik reális elképzelésnek az uniós célkitűzés, miszerint 2035-től ne lehessen többé forgalomba helyezni belső égésű motor hajtotta gépjárműveket. Az szintén az európai márkák ellen dolgozik, hogy Kína a saját piacán, és összességében is igyekszik a konkurens gyártókat kiszorítani.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben