Andy Jassy, az Amazon vezérigazgatója racionalizálni szeretné a vállalatot azzal, hogy csökkenti a vezetői rétegeket, emellett pedig elrendelte, hogy januártól heti öt napot töltsenek az irodában a dolgozók.
Az átszervezésről szóló belső levél, melyet az alkalmazottak hétfőn kaptak meg a Bloomberg információi szerint, visszatükrözi az, amitől egyes vállalati veteránok már tartottak: nehezebbé vált az Amazonnál a dolgok elvégzése.
A lap szerint az történhetett, hogy a vállalatnál mindennapossá váltak a végeláthatatlan engedélyezési és jóváhagyási kérelmek, a mérlegelések és a felesleges megbeszélések.
A vezérigazgató részben ezt elégelhette meg, mivel a levélben olyan jelenségeket fogalmaz meg, minthogy „a döntést megelőző ülések előértekezleteit, a vezetők hosszabb sorát, akik úgy érzik, hogy át kell tekinteniük egy témát, mielőtt az továbblép, a kezdeményezések tulajdonosai kevésbé érzik úgy, hogy ajánlásokat kellene tenniük, mert a döntés máshol fog megszületni", mind hátráltató tényezőnek tartja. Hozzáteszi, az Amazon valójában úgy szeretne működni, mint a világ legnagyobb vállalata.
Hiába a monopóliumellenes fellépés, a nagy tech cégek erre fittyet hánynak
A nagy technológiai cégek domináns szerepe jelenleg megkérdőjelezhetetlen egy-egy területen, van amelyik már az internetkorszak előtt uralta a terepet: asztali számítógépeken, laptopokon máig is leginkább a Microsoft által fejlesztett Windows-t alkalmazzuk. Az eddigi monopolhelyzetek elleni fellépés ösztönözte az innovációt, de bizony a kisebb cégeken nem segített.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!