A Volkswagen hétfőn azt közölte, hogy immár azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy németországi üzemek bezárására fog sor kerülni a költségcsökkentési program keretében.
A Reuters beszámolója szerint az autógyártó emellett kénytelen megfontolni az 1994 óta érvényben lévő munkahelyvédelmi program leállítását is, amely 2029-ig megakadályozná a leépítéseket. Azt azonban leszögezték, hogy minden intézkedést megvitatnak az üzemi tanáccsal is.
Kapcsolódó
Az üzemi tanács azt közölte, hogy az autógyártó egy nagy németországi járműgyárat és egy alkatrészgyárat tekint elavultnak, a bezárásukra irányuló tervvel szemben „heves ellenállást” ígértek.
A helyzet rendkívül feszült, és egyszerű költségcsökkentési intézkedésekkel nem lehet leküzdeni
– közölte Thomas Schaefer, a VW márkafőnöke írásbeli nyilatkozatában.
„A nehéz gazdasági környezet, az új versenytársak Európában és a német gazdaság csökkenő versenyképessége azt jelenti, hogy az autógyártónak többet kell tennie” – mondta Oliver Blume, a Volkswagen-csoport vezérigazgatója a vezetőségnek küldött nyilatkozatában.
A Volkswagen 2026-ig 10 milliárd euró megtakarítást célzott meg, miközben megpróbálja racionalizálni a kiadásokat, hogy túlélje az elektromos átállással járó nehézségeket.
Hatalmas elbocsátások lehetnek az autóipari óriásnál, elkerülhetetlen az átállás
Egy szakszervezeti vezető szerint a Volkswagennél a megszorítások keretében az alkalmazottak akár 40 százaléka is elveszítheti a munkáját. Németországban várható a legnagyobb feszültség.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket