Az orosz központi bank úgy véli, hogy a GDP növekedése idén kisebb lesz egy százaléknál - jelentette ki a Vlagyimir Putyin államfő emberének tartott Elvira Nabjullina, a bank elnöke a Moscow Times tudósítása szerint. Korábban 1,5-1,8 százalékos bővülést jósoltak 2014-re. Az előrejelzést azért kellett csökkenteni, mert az ukrán krízis és a Krím bekebelezése miatt menekül a tőke Oroszországból, ami padlóra küldte a rubel árfolyamát is.
A moszkvai jegybankárok nincsenek egyedül pesszimizmusukkal. A Reutersnek nyilatkozó elemzők a múlt héten 0,8 százalékra tették a GDP várható növekedési ütemét, miközben ugyanők korábban még 1,9 százalékot jósoltak. Nabjullina arról is beszélt, milyen nehézséget okoz a jegybanknak a nemzeti valuta értékének védelme. Korábban az volt a szándékuk, hogy a rubel árfolyamának alakítását a lehető legnagyobb mértékben rábízzák a piaci keresletre és kínálatra, ám az eladási nyomás miatt erről egyelőre le kellett mondaniuk.
El kell felejteniük a Krím megszerzése miatt örvendező oroszoknak azt is, hogy hamarosan csökkenhet a jegybank hét százalékon álló alapkamata. A bank a múlt hónapban emelte 5,5 százalékról erre a szinte a hitelköltségeket. Ebben látták az egyik eszközt arra, hogy megállítsák a rubel rohamos gyengülését. Nabjullina azt is világossá tette, hogy az év közepéig nem várható kamatcsökkentés.
Legolvasottabb
Itt a friss javaslat: sürgősen felül kell vizsgálni az öregségi nyugdíjakat, és megemelni
Vészjelzést adott ki az Egyesült Államok: küszöbön a katonai csapás?
Irán kegyetlen figyelmeztetést küldött Trumpnak: ha beavatkozik az eseményekbe, elszabadul a pokol
Figyelem: ha gyanús hívást kap, ezt okvetlenül csekkolni kell, különben mindent bukhat
Orbán Viktor bejelentést tett: ezzel üzen Brüsszelnek
Eldőlt a home office jövője, csak kevesen beszélnek róla
Belgrádba tart Szijjártó Péter, összejön a nagy Mol-üzlet?
Hatalmasat emelkedett az áram ára, nem hittek a szemüknek a „bezzegországban”
A boltok már az árrobbanást készítik elő: a melósok pénztárcája kerül célkeresztbe