A helyi zöldségtermelés érdekében korábbi vámtarifák több mint dupláját vetik ki a Törökországból importált árukra Ukrajnában. Csütörtöktől frissuborkáért 20,1, a paradicsom után pedig 26,9 százalékos vámtarifát kell fizetni a kijevi hatóságoknak.
2018 és 2020 között az ukrán frissparadicsom-import közel ötöde Törökországból származott, míg uborkából csak az 5 százaléka. 2022. február 3-án (tehát még a háború kitörése előtt) életbe lépett az ukrán–török szabadkereskedelmi megállapodás (FTA), melynek értelmében a paradicsomra és az uborkára vonatkozó importvám 10 százalékról fokozatosan 0 százalékra csökkent.
A háború és a nulla százalékos importvám együttesen teljesen kiszolgáltatottá tette az ukrán piacot a beáramló török zöldségekkel szemben.
Ezt a helyzetet elégelte meg a kijevi vezetés, 2025. július 17-től öt évre 20,1, illetve 26,9 százalékos vámtarifát vezetett be a Törökországból érkező frissuborka- és paradicsom szállítmányokra. A lépést azzal indokolták, hogy az ukrán Nemzetközi Kereskedelmi Köztestület vizsgálata alapján a török frisszöldség-exportőrök dömpingáron értékesítették termékeiket az ukrán piacon, ezzel torzítva a versenyt.
Ez a döntés azért született, hogy az ukrán gazdák is egyenlő feltételekkel vehessenek részt a piacon, fejleszthessenek, modernizálhassanak és munkahelyeket teremthessenek
– idézi Vitalij Koval agrárpolitikai minisztert a Mezőhír.
A héten életbe lépett tarifák várhatóan 2030-ig hatályban maradnak.
Aláírták a nagy megállapodást Ukrajnával, az is jöhet, ami eddig nem
Ukrajna 2028-ig bevezeti az uniós mezőgazdasági normákat, egyezségre jutott az Európai Unió és Ukrajna a szabadkereskedelmi megállapodásuk átalakításáról. Erről itt írtunk részletesen >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal