Az amerikai elnök szerint Zinke az év végéig távozik hivatalából, utódját a jövő héten nevezi meg. Trump nem említette a majdnem két éve hivatalban lévő belügyminiszter távozásának indokát, ugyanakkor közölte, hogy Zinke "sokat elért hivatali ideje alatt".
Ryan Zinke ellen szövetségi vizsgálat folyik egyebek között hivatali visszaélés gyanúja, politikai tevékenysége, illetve túlzottan magas utazási kiadásai miatt is.
Környezetvédők mellett Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője is üdvözölte Zinke távozását posztjáról. Ryan Zinke volt a kabinet egyik legkártékonyabb tagja, ahogy a környezettel, értékes közföldjeinkkel bánt, és ahogy kormányzati pozícióját saját "hitbizományaként" kezelte" - írta Schumer Twitter-bejegyzésében.
Donald Trump 2017 eleji hivatalba lépése óta tucatnyi személycsere történt az amerikai kormányban: Trump felkérésére november 7-én lemondott Jeff Sessions igazságügyi miniszter, december 8-án pedig az amerikai elnök bejelentette, hogy az év végéig távozik hivatalából John Kelly, a washingtoni Fehér Ház kabinetfőnöke, akinek helyét Mick Mulvaney, a Fehér Ház eddigi költségvetési igazgatója veszi át.
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Leállt az M3-as metró