Az Egyesült Államok vámmentességet adhat bizonyos mezőgazdasági termékekre, például a kávéra és a kakaóra, amennyiben az adott exportáló országgal kereskedelmi megállapodás születik – mondta Howard Lutnick kereskedelmi miniszter a CNBC-nek. A politikus hangsúlyozta, hogy Donald Trump amerikai elnök célja a vámmentesség biztosítása minden olyan importtermék esetén, amelyeket az USA-ban nem lehet előállítani.
Ha valamit megtermesztenek, amit mi nem, az jöhet vám nélkül
– hangsúlyozta a politikus, példaként említve a mangót, az ananászt, a kávét és a kakaót.
Célkeresztben a brazil gazdaság
Washington és Indonézia között augusztus 1-jén hatályba lépő kereskedelmi egyezmény értelmében Jakarta 19 százalékos vámmal exportál az Egyesült Államokba, de bizonyos termékek után, melyek nem szerezhetők be hazai forrásból, kevesebb vagy semmilyen tarifát nem kell majd fizetniük.
Egyelőre nem tisztázott, mi történik azokkal az országokkal, melyeknek nincs érvényben lévő kereskedelmi egyezménye Washingtonnal, így nem tisztázott az USA legnagyobb kávészállítója, Brazília helyzete sem. Donald Trump korábban belengette, hogy augusztus 1-jétől akár 50 százalékos vámot is kivethet a brazil termékekre, részben Jair Bolsonaro volt elnök folyamatban lévő büntetőeljárására adott megtorlásként.
A tervezett vámemelés súlyos hatással lehet az amerikai piacra, hiszen globális összevetésben az Egyesült Államok a legnagyobb mértékű kávéfogyasztó, az ehhez szükséges termékeknek pedig közel egyharmadát a dél-amerikai állam biztosítja.
A vámmentes termékek kapcsán arra is kitért a Trump-adminisztráció kereskedelmi minisztere, hogy az EU-val kötött megállapodásban a parafa is szerepel a kedvezményezettek áruk körében.
Oeconomus Gazdaságkutató: Nehéz ezt a megállapodást uniós győzelemként tálalni
Az EU vezetésének nem sikerült jó megállapodást elérni az Egyesült Államokkal - fejtette ki Horváth Sebestyén, az Oeconomus Gazdaságkutató junior kutatója. Szerinte az Európai Bizottság elnöke és az EU kereskedelmi biztosa az első három hónapban elhibázott tárgyalási stratégiát alkalmazott, fenyegetésekkel akartak hatni az amerikai elnökre. Ez sikertelen volt, ezért taktikát váltottak. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg