Miközben az elnök kedden elindult a katasztrófa sújtotta Texasba, a Fehér Ház közleményben hozta nyilvánosságra állásfoglalását.
Ebben Trump leszögezte: a világ "hangos és egyértelmű üzenetet" kapott Észak-Koreától. "A fenyegető és destabilizáló cselekedetek csak tovább növelik az észak-koreai rezsim elszigeteltségét a térségben és a nemzetközi közösségben egyaránt. Minden megoldás szóba jöhet".
A Fehér Ház bejelentette, hogy Donald Trump és Abe Sindzo japán kormányfő keddre virradóra telefonon egyeztetett egymással, és a két politikus egyetértett abban hogy Észak-Korea "súlyos és növekvő közvetlen fenyegetést jelent" az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea és a világ valamennyi országa számára. A közlemény szerint az amerikai elnök és a japán kormányfő elkötelezett az Észak-Koreára gyakorolt nyomás erősítésében és ugyanerre számít a nemzetközi közösség részéről is.
Közben az Egyesült Államok leszereléssel foglalkozó nagykövete arról nyilatkozott, hogy Washingtonnak az észak-koreai rakétafelbocsátás "további elemzésére" van szüksége.
Robert Wood nagykövet egy Genfben, az ENSZ által rendezett leszerelési konferencia kezdetén újságíróknak leszögezte: "kormányom és számos más kormányzat komolyan aggódik" a fejlemények miatt. Ugyancsak ezen a genfi konferencián, az ülésszakon elmondott felszólalásában, az észak-koreai nagykövet az Egyesült Államokat vádolta meg azzal, hogy "a robbanás szélére taszítja a Koreai-félszigetet".
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat