A Használtautó.hu közleménye szerint 2025-ben a technikailag újnak minősülő, 6000 kilométer autók között főként a hagyományos szereplők uralkodtak, a legnépszerűbb modellek között a Suzuki volt, több típussal, mellettük pedig olyan jól ismert modellek szerepeltek, mint a Skoda Octavia, a Nissan Qashqai és X-Trail, a Kia Sportage vagy a Toyota C-HR.
Azt írják, hogy az átlagárak jellemzően 8 és 13 millió forint között alakultak, a prémium szegmens felső határát a BMW X-sorozat képviselte, 30 millió forint feletti árszinten. A legtöbb modell alig néhány hetes vagy hónapos volt, a BMW X-sorozat számított a legidősebbnek a maga 3,1 hónapos átlagéletkorával.
Azonban markáns változás rajzolódott ki 2026 januárjára: a legnépszerűbb, 6000 kilométer alatti modellek listáján több kínai modell, köztük a BYD, az OMODA, a JAECOO és a Cherry is megjelent. A Használtautó.hu közlése szerint ez azért figyelemre méltó, mert a tavalyi év legnépszerűbb modelljei között még mindössze egyetlen kínai típus szerepelt.
Arra is rámutatnak a közleményben, hogy az új belépők nem kizárólag az árkategóriát célozzák: miközben egyes modellek a Dacis vagy a Suzuki árszintjét közelítik meg, addig mások a Nissan, a Kia vagy akár a Toyota modelljeivel versenyeznek, 10-15 millió forint közötti átlagárakon. Így a kínai márkák is érezhetően szélesítik az árskálát.
Ugyanakkor a 2026 januári kínálat átlagéletkora továbbra is rendkívül alacsony: a legtöbb modell néhány hónapos, sok esetben 300–500 kilométer alatti futással jelenik meg a hirdetésekben. A legmagasabb átlagéletkora 2026 januárjában az OMODA 5-nek volt, mindössze 4 hónap.
Mi történt? Hatalmas a baj a patinás autógyártónál
A svéd Volvo Cars minden idők legrosszabb kereskedési napja elé néz, a részvények több mint 19 százalékot estek csütörtök reggel.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról