A televízió Michael Zeldint, Robert Mueller egyik korábbi munkatársát szólaltatta meg. Zeldin, anélkül, hogy konkrétan megnevezte volna a különleges bizottság következő lépését, úgy vélekedett: "lehetséges, hogy Mueller eljutott oda, hogy meghatározza, mit is jelent az igazságszolgáltatás akadályozása, bűncselekmény-e, alkotmányos felelősségre vonással járó cselekedet-e, vagy egyáltalán semmi ilyesmi nem is történt" - írta az MTI.
A CNN abból vonta le következtetését a lehetséges Trump-Mueller találkozóról, hogy a keddi szokásos napi sajtótájékoztatón Sarah Huckabee Sanders szóvivőnek egy újságíró feltette a kérdést, vajon a különleges bizottság már küldött-e meghallgatásra vonatkozó kérést Donald Trumpnak. A szóvivőnő leszögezte: nem kívánja kommentálni e sajtóhíreket. Hozzátette: a Fehér Ház változatlanul teljes mértékben együttműködik a Robert Mueller vezette bizottsággal.
Kapcsolódó
Robert Mueller többek között azt vizsgálja, hogy Trump már elnökként tett intézkedéseivel - köztük James Comey-nak, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójának a leváltásával - próbálta-e akadályozni az FBI-nak a feltételezett orosz beavatkozás ügyében folytatott vizsgálatát.
Robert Mueller azon szándékáról, hogy a következő hetekben meghallgatná az elnököt is, először a The Washington Post című lap írt keddi számában.
Kedden került nyilvánosságra, hogy a bizottság a múlt héten zárt ajtók mögött meghallgatta Jeff Sessions igazságügyi minisztert, szerdán pedig az NBC televízió arról adott hírt, hogy Robert Muellernél járt meghallgatáson Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója is. Mindkettőjüket az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálódások ügyében hallgatták meg, konkrét részletek azonban nem kerültek nyilvánosságra.
Képünk forrása: AFP PHOTO/Brendan Smielowski
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat