Az elmúlt években rendre gyenge volt az első negyedévi amerikai gazdasági növekedés és ha idén is így lesz, ami párosul egy elhúzódó kormányzati leállással, akkor a GDP alig, vagy egyáltalán nem nőne - mondta Kevis Hassett a CNN hírtelevízióban.
Az elnöki tanácsadó úgy látja, hogy ha az első negyedévben nullához közeli lesz a GDP-növekedés, majd újraindul a kormányzati munka, a második negyedévben megugrik a GDP, ellensúlyozza az első negyedévi lassú növekedést - írja az MTI. Kevis Hassett rámutatott arra, hogy egyelőre nem tervezik az amerikai gazdaság idei növekedésével kapcsolatos 3 százalékos kormányzati előrejelzés felülvizsgálatát.
Kapcsolódó
A tanácsadó egyben meggyőződésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a tervezett időpontig, márciusig sikerül megkötni a kereskedelmi megállapodást Kínával.
Az Egyesült Államokban 34. napja csak a legfontosabb kormányzati intézmények működnek, miután Donald Trump elnök nem írta alá az ideiglenes költségvetést arra hivatkozva, hogy az nem tartalmazza az amerikai-mexikói határra építendő fal ötmilliárd dolláros költségét.
Az Egyesült Államok 800 ezer szövetségi alkalmazottja közül 420 ezer ugyan bejár munkahelyére, de nem kap bért, 380 ezernek még csak be sem kell járnia.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás
Van ingyenes megoldás, bíróság helyett ide is lehet fordulni
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép