Az Egyesült Államok barátjaként tekint Kínára, de ez nem változtat az amerikai kereskedelmi deficit gondján - fogalmazott a Fehér Házban tett bejelentésekor Donald Trump. Az elnök szerint a jelenlegi, az amerikai kereskedelemre nézve erősen deficites helyzet nem maradhat fenn tovább. "Ez nem korrekt" - állapította meg Trump.
Az elnök hangsúlyozta, hogy a Kínával szemben fennálló deficit "ellenőrizhetetlenné vált", és külön kiemelte Peking felelősségét amerikai szellemi tulajdon ellopásában. "Beszéltünk Kínával és nagyszabású tárgyalások közepette vagyunk, majd meglátjuk, mire jutunk" - fogalmazott Trump, aki ennek ellenére dönt a védővámokról - írta az MTI.
Washingtonnak tavaly 375 milliárd dolláros áruforgalmi deficitje volt Pekinggel szemben, és Trump közölte azt is, hogy már felkérte a kínai illetékeseket a hiány legalább 100 milliárd dolláros csökkentésének azonnali megkezdésére.
A vámokról szóló előterjesztés memorandumának aláírása előtt mondott rövid beszédében kitért arra is, hogy az Egyesült Államok áruforgalmi mérlegének deficitje 800 milliárd dollár "a világgal" szemben, és konkrétumok említése nélkül azt mondta, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi téren "visszaélések elszenvedője" sok ország részéről.
A bejelentési és aláírási ceremónián jelen volt Mike Pence alelnök, Wilbur Ross kereskedelmi miniszter és Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója is.
Mike Pence szintén rövid beszédet mondott, amelyben a többi között leszögezte: "a gazdasági önfeladás korszakának vége". Lighthizer szerint korlátozások várhatóak az Egyesült Államokban tervezett kínai beruházásoknál is, ennek elsődleges oka az amerikai szellemi tulajdon nagyarányú eltulajdonítása.
Az aláírt memorandumot megkapja a pénzügyminisztérium is, amelynek hatvan nap áll a rendelkezésére, hogy ajánlásokat tegyen a védővámokban érintett kínai importtermékek végső listájára. Ugyancsak a pénzügyi tárca feladata, hogy előterjessze a kínai beruházások korlátozására tett konkrét intézkedéseket.
Bejelentésekor Trump nem részletezte, hogy a védővámok mely kínai termékekre vonatkoznak majd. Miközben a védővámokat egyoldalú döntéssel hozza meg, a szellemi tulajdon védelme érdekében Washington a Világkereskedelmi Szervezethez fordul a kínai szabadalmi gyakorlat miatt.
A The Wall Street Journal a szerdai számában arról számolt be, hogy Peking már készíti elő a válaszlépéseket, amelyek elsősorban a Kínába irányuló amerikai szója- és sertésexportot érinthetik. Még hétfőn pedig néhány amerikai kereskedelmi vállalat, köztük például a Macy's, a Target vagy a Wal-Mart, levélben sürgette az elnököt, hogy mégse írja alá a védővámokról szóló memorandumot, mert szerintük ezzel "az emelkedő árak révén az amerikai családokat sújtaná".
A fotó forrása: Nicolas Asfouri/AFP.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat