Áprilisban a bevételek 7 százalékkal csökkentek, a kiadások 5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.
A pénzügyminisztérium szerdán közölt adatai szerint az októberrel kezdődött költségvetési évben a halmozott hiány április végéig 355 milliárd dollár volt, ami 25 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi 283 milliárd dollárt. A hét hónap alatt a bevételek 1 százalékkal, a kiadások 4 százalékkal nőttek éves összevetésben.
Az amerikai Kongresszus Költségvetési Hivatala (CBO) márciusban azt közölte, hogy az amerikai költségvetés tavalyi hiánya a GDP 2,5 százaléka volt, a deficit 2016-ban a hazai össztermék 2,9 százalékára nő.
Legolvasottabb
Újabb élelmiszer-utalvány érkezhet a nyugdíjasoknak
Jó lesz bespájzolni: rettenetes árakon vehetjük majd a gyógyszereket
Az Erste és a CIB is megszólalt az esetleges kivonulásukról
Veszélyben a Revolut és a sárga csekk? Tömegek szoktak rá a magyar bankok ingyenes megoldására
Meglépte Irán, amitől mindenki rettegett: brutálisan elszabadulhat az olaj ára, beláthatatlanok a következmények
Rejtélyes kutakat fúrnak Magyarországon, ez lehet a titkos zöld fegyverünk
Elszabadulhat a pokol: Irán egy semleges országot bombázott, újabb ország csatlakozhat a háborúhoz
Háromarcú válság közelít felénk, a szembenézés elkerülhetetlen