A pénzügyminiszter a CNBC televíziónak nyilatkozva jelezte: Trump tehet további kivételeket, akár már a következő két hétben szóba kerülhet néhány ország mentesítése - írta az MTI tudósítója.
Donald Trump csütörtökön - más országok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatára és az amerikai acélipar fellendítésére hivatkozva - írta alá a Fehér Házban az acélimportra kivetett 25 százalékos, és az alumíniumimportot érintő 10 százalékos védővámról szóló döntését. (Kibújna az EU a durva sarcolás alól - ezt már olvasta?)
Kapcsolódó
Az importvámok alól Kanada és Mexikó kapott mentességet, azzal az indoklással, hogy az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásán jobban figyelembe veszik az amerikai érdekeket. Csütörtök este - a döntés aláírása után - Wilbur Ross kereskedelmi miniszter szintén a CNBC televízióban nyilatkozva leszögezte: hosszú távon a döntés az amerikai acélipart segíti, és új munkahelyeket teremt.
Az amerikai sajtó arról számol be, hogy a pittsburghi székhelyű US Steel - a legnagyobb amerikai acélgyártó - Illinois államban újraindítja a két évvel ezelőtt leállított vaskohóját. David Burritt, a US Steel elnöke a Politico című lapnak úgy fogalmazott: az amerikai acélipari munkahelyek "az acélipari termékek véget nem érő tisztességtelen kereskedelme miatt" szűntek meg. Reményét fejezte ki, hogy a védővámok fordítanak az eddigi, az amerikai dolgozókra hátrányos folyamatokon.
Az Egyesült Államok Kanadából, Brazíliából, Dél-Koreából, Oroszországból, Mexikóból, Japánból, Németországból, Törökországból, Tajvanról és Dél-Afrikából importál acélt, legnagyobb beszállítója Kanada, amely az amerikai acélimport 15,6 százalékát adja. Az amerikai alumíniumimport legnagyobb része is Kanadából származik: az összes behozatal 40 százalékát teszi ki, Kína és Oroszország részesedése valamivel több mint 9 százalék.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat