Woods vagyonának kevesebb mint 10 százaléka származik golfnyereményekből, a nagy részt gigantikus reklámszerződések adják, amelyeket olyan cégekkel kötött, mint a Gatorade, a Monster Energy, a TaylorMade, a Rolex és a Nike. Utóbbival 1996 óta áll szerződésben - olvasható a portálon.
Woods egyébként nemrég visszautasított egy 9 számjegyű szaúdi ajánlatot a LIV Golf tourtól.
Woods kihasználta ismertségét, státuszát és vagyonát és számos vállalkozásba fektetett az elmúlt években. Ezek között van étterem, golftechnológiai oktatóeszköz és luxus minigolf-élmény nyújtó cég is.
Nemrég riválisával Ernia Elssel és Justin Timberlakkel együtt NEXUS Luxury Collection nevű, klubokat és üdülőhelyeket tömörítő csoportnak is a tulajdonosa lett.
Csúcsidőszakában Woods volt a történelem legtermékenyebb sportolója, aki a pályán kívül is évente 100 millió dollárt keresett. A Forbes legjobban fizetett sportolók listájának első helyét tíz egymást követő évben, 2012-ig tartotta.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott