Két és fél millió kerékpárt gyártottak tavaly Romániában - írja az economedia.ro hírportál cikke alapján a Maszol. A hazai termelés zömét exportálják. Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat adatai szerint a 27 tagállamban összesen 13,5 millió bicikli készült tavaly.
Az első számú gyártó Portugália volt, 2,9 millió darabbal, míg Románia a második helyen áll. Egymilliónál több kerékpárt gyártottak még Olaszországban (1,9 millió), Németországban (1,4 millió) és Lengyelországban (1,2 millió).
Nagy előrelépés
Nem is olyan régen, 2019-ben Románia még csak negyedik volt az uniós rangsorban, időközben azonban sikerült Németországot és Olaszországot is megelőzni.
Az Európai Unió nettó importőr, tavaly ugyanis 1,49 millió biciklit exportált, míg a behozatal 5,7 millió darabot tett ki, melyek közül 1,148 elektromos volt. A legtöbb kerékpár Kambodzsából, Tajvanról, Kínából és Bangladesből érkezik az Európai Unióba.
![](https://www.napi.hu/fototar/fototar/202209/orig/image1662976488.jpg/900/)
Romániában az elmúlt években látványosan felfutott a gyártás: 2019-ben még csak 1,2 millió darab volt a termelés, 2020-ban pedig 1,4 millió. A termelés első számú központja Temesvár, ahol két gyártó, a Decathlonnak dolgozó Sport Mechanical Workshop és a Corratec három üzemet működtet.
A Corratec idén megnyílt gyárában elektromos kerékpárokat szerelnek össze, később azonban mountain bike típusúakat is fognak gyártani. Temesvár mellett Resicabányán és Déván van még jelentős bicikligyártó üzem.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)