Az olyan szélsőséges időjárási jelenségek, mint az áradások vagy a szárazságok, különösen rossz hatással lehetnek a teaültetvényekre. Már csak azért is, mert a teaültetvények vízellátása kizárólag az esővízből táplálkozik: ezzel párhuzamosan viszonylag kevés lehetőség adódik az öntözésre vagy más alternatív megoldásokra.
Az extrém hőhullámok és az árvizek az utóbbi időben rendkívüli módon megviselték India teatermelését is, amelynek eredményeként a becslések szerint a tea átlagára akár ötödével is emelkedhet – írja az Euronews.
Jelenleg Kína, India, Srí Lanka és Kenya a legnagyobb teatermelő nemzetek, amelyek a világ teakínálatának mintegy 75 százalékát adják.
Egy kilogramm tea ára jelenleg 2,47 euró, ami már így is több mint 47 százalékos áremelkedést jelent az év eleje óta. Éves szinten a tea ára körülbelül 22 százalékkal emelkedett.
Idén májusban az indiai teatermelés 90,92 millió kilogrammra esett vissza a 2023. májusi 130,56 millió kilogrammról, ami az utóbbi tíz év legalacsonyabb májusi adata.
Ugyanakkor a teaárak emelkedéséhez nagyban hozzájárul az is, hogy az indiai kormány húsz különböző növényvédő szer használatának betiltásáról döntött a jövedelmezőbb export érdekében. Korábban számos ország elutasította az indiai teaexportot az egyes fajtáknál használt nagy mennyiségű növényvédőszer bevetés miatt.
Hamarosan luxuscikké válhat a rizs
A globális rizsárakat a magasba srófolták az indiai protekcionista intézkedések. Egyes elemzők újabb komoly rizsválság kirobbanásától tartanak, de az Economxnak nyilatkozó agrárszakértő szerint ennek a veszélye már csökkenőben van. Magyarország mégsem lélegezhet fel, a magyar rizsellátásért legnagyobb mértékben felelős Olaszországban ugyanis zsugorodik a termőterület.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg