Donald Trump a hétvégén kijelentette, hogy készen áll arra, hogy az orosz olajjal szemben jelentős szankciókat vezessen be, amennyiben az európai országok is hasonló lépéseket tesznek.
Denisa Sakova szlovák pénzügyminiszter szerdán Pozsonyban azonban arról beszélt, hogy mielőtt teljes mértékben elköteleznék magukat emellett, meg kell teremteniük a megfelelő feltételeket, ellenkező esetben ugyanis komoly károkat okozhatnak az ország iparának és gazdaságának. A tárcavezető szerint először megfelelő infrastruktúrát kell az alternatív útvonalak támogatásához kiépíteni.
Kapcsolódó
Sakova elmondta, hogy a héten Chris Wright amerikai energiaiügyi miniszterrel folytatott tárgyalásokat Bécsben, ahol egyértelművé tette Szlovákia álláspontját, a Trump-adminisztráció képviselője pedig szerinte megértőnek mutatkozott – írja a Bloomberg.
„Az Unió egy kút alján ücsörgő varangy” – Fico nagyon tudta, mit akar Putyin hallani
A szlovák miniszterelnökre is sort kerített az orosz elnök Kínában, de némi fenyegetőzésre is futotta. Putyinnak továbbra sincs ellenére Ukrajna uniós csatlakozása, ám a NATO-ról szó sem lehet. Nem zárta ki, hogy egyes kelet-európai országok hamarosan lekapcsolják a gázt és az áramot Ukrajna irányába. Hasonlót lengetett be nemrég Szijjártó Péter és Orbán Viktor is. Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle