Szlovákiában 2022-től a visszaválthatóvá teszik PET-palackokat és a pléhdobozokat, és már 2021-től betiltják több egyszer használatos műanyag eszköz árusítását - jelentette a parameter.sk. A PET-palackokért 12 centet, míg a pléhdobozokért (sörös, kólás) 10 centet lehetne visszakapni. Ez bizonyára az árukat is megnöveli majd.
A visszaváltás nem lesz kötelező minden boltnak, csak azoknak, melyek alapterülete meghaladja a 300 négyzetmétert. A környezetvédelmi minisztérium arra számít, hogy idővel a kisebb boltok is bevezetik az új rendszert. Szlovákiában évente egymilliárd PET-palack kerül forgalomba, ebből 400 millió a szeméttelepeken köt ki. A szelektív hulladékgyűjtéssel jelenleg tehát mintegy 60 százalékukat különítik el.
Az egyszer használatos műanyagokra vonatkozó tiltás érinti a műanyag tányérokat, evőeszközöket, italkeverőket, szívószálakat, léggömbpálcákat, a polisztirolból gyártott egyszer használatos ételhordókat, poharakat, továbbá az oxodegradálódó műanyagokat, mert ezek mikroműanyagokra bomlanak, amivel szennyezik a környezetet.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben